Az egész kálváriám (vagy fessük inkább optimistábbra a képet), szóval az egész self-publishing utazásom 2012-ben kezdődött. Még azelőtt, hogy mindenki számára elérhető lett volna a magánkiadás. Akkor azt hittem, mint a legtöbben ma, hogy az egész egy tündérmese kezdete. Egy kézművesvásáron találkoztam egy férfival, aki megkérdezte, mi lenne a legnagyobb álmom? Én pedig reflexből azt válaszoltam, hogy ha megjelenhetne a könyvem. A reakciója engem lepett meg a leginkább, hiszen teljesen véletlenül egy nyomdatulajdonos volt.

Legyél állhatatos!

A kezdeti gyors sikereket, miszerint bejön neki a könyvem első 10 oldala… hirtelen követte az első akadály. Ahogy átküldtem a teljes kéziratot, közölte, hogy a felénél a falhoz akarta csapni. Azt éreztem, hogy leforráztak. Feltettem a kérdést, hogy akkor most mi lesz? Azt mondta írjam át. Nem tettem. Ezután végtelenbe nyúló levelezés következett, melyben meg akart győzni, hogy a könyvemet senki nem fogja szeretni, maximum a picsogó tinilányok… Ma már tudom, hogy különbséget kell tenni építő jellegű kritika és személyeskedés között. Ma sem tudnám megmondani, hogy pontosan miért is esett volna jól számára, ha saját ízlésvilágának megfelelően alakítom át a könyvem. Azt viszont tudom, hogy ha az elején sokkal határozottabb vagyok, akkor millió tépelődéstől, és felesleges e-mail váltástól kímélem meg magamat.

Csekkold le a kínálatot!

Végül megjelent a könyv, de nem mondanám, hogy gördülékenyen. Ígértek webshopot, vásárokat, aránylag nagy jutalékot. Kezdők mennyországa. Vagy balekoké. Jóval később tűnt csak fel, hogy a kínálatukban japán termékek voltak túlnyomó részt, így a vásárlóikat egyáltalán nem érdekelte az én kakukktojás termékem. Akkor még a marketingről alig tudtam valamit, és a személyes márkaépítés nem volt még a kanyarban sem.

El kell adnod magad!

Szóval volt egy könyvem és vártam. Vártam egy újabb csodára, vagy nem is tudom mire. Fogalmam sem volt, mit is kellene tennem, azon kívül, hogy néha kitettem belőle egy idézetet a facebook oldalamra. Ez még az az idő volt, amikor az emberek csekély százalékának volt saját szerzői oldala. Mikor még úgy néztek rám a barátaim, mint valami őrültre, aki duplán szerepel facebookon.

Ma szerintem ez a legfontosabb, hogy megértsd: nincs mese, el kell adnod magad! Felejtsd azt el, hogy zseni vagy. Lehet, hogy az vagy… de ha nem állsz ki és nem mutatod meg nekünk, akkor felőlem lehetsz egy újabb Rowling, de max a családtagjaid fognak tudni róla.

Ez a lehető legrosszabb hozzáállás amivel munkám során találkozok. Egyszer és mindenkorra meg kell értenünk, hogy ma 70% a marketing és 30% az, hogy írsz. Sőt ami ennél is kiábrándítóbb: lehet valaki egy baromi rossz író, ha isteni a marketingje, meg fogják venni a könyvét!

Kapcsolatok mindenek előtt!

Azt fogod hinni, hogy őrült vagyok, de nem! Az, hogy legyen egy jó grafikusod, legyen egy jó korrektorod, lektorod, nyomdai előkészítőd, honlapszerkesztőd sokkal, de sokkal fontosabb annál, mint hogy megírd a könyved.

Háromszor váltottam kiadót. Az első helyről 4 könyvet vittem a másodikhoz. Új borítók, új korrektúra, tördelés. Majd idén végre saját kézbe vettem mindent, és egy nyomdába vittem el a második kiadótól (így nem nyúlják le a hasznot, és mindent felügyelhetek, de erről majd később bővebben). Jelenleg a hetedik könyvön dolgozunk, de azt tudom, hogy ha az elejétől sokkal tudatosabban kerestem volna azokat akik a részfeladatokat végzik, már lehet két másik könyvet megírtam volna. És ami a legfontosabb, ha nem a megfelelő emberekkel dolgozol, az egész folyamat belassul, te pedig valóban a falhoz akarod csapni az egészet.

Meg kell értenünk, hogy ma szerzőnek lenni egy életforma. Akkor is dolgozni kell a márkánkon, amikor legszívesebben feladnád az egészet. Egyetlen receptje van a sikernek, hogy csinálni kell! Folyamatosan jelen kell lenni! Tartalmat kell gyártani! Akkor is amikor már csak arra vágyunk, hogy hátradőljünk és írjunk. Ki kell, hogy ábrándítsalak, ilyen soha nem lesz már. Annyi tehetséget látok, akik hatalmas reménnyel vágnak bele a self-publishingbe, majd beletörik a bicskájuk, mert fogalmuk sem volt, hogy mire számítsanak. Csak azok maradnak talpon, akik igazán akarjak ezt. Akiknek a lelkét követi a szíve elszántsága is. És folyton jobbak akarnak lenni.

Ha sikeres szeretnél lenni, akkor egy dolgot nem tehetsz meg, hogy a sorsra bízod a munkát. Szerencsések vagyunk, mert olyan világban élünk, ahol a pálya mindenkié, csak rajtad áll, hogy mit hozol ki belőle!

Mi biztosan nem adjuk fel, szóval kövessetek minket!

Fotók: Pexels